top of page

Endometriózis 101

Manapság egyre többet hallani róla, hálisten egyre inkább bevonul a köztudatba. Ma közel kétszázezer nőt érint Magyarországon, és akár meddőséget is okozhat. Íme az endometriózis.


Mi is az az endometriózis?

Az endometriózis azt a klinikai állapotot jelenti, amikor az endometrium (másnéven a méh belső nyálkahártyája) a méh üregén kívül is megtalálható. Ez ugyebár azért okoz gondot, mert menstruáció alatt a nyálkahártya megvastagszik, majd vérzés során távozik a méhből - a méh üregén kívül található megvastagszik ugyan, de nem ürül ki a szervezetből, tehát ciklusonként terebélyesedik. Sajnos nem tudni, hogy miért alakul ki.


Lényegében bárhol megtapadhat: petefészkeken, húgyvezetéken, belső szerveken, de már olyan eset is volt, hogy valakinek a tüdejéig terjedt. A legtöbb esetben nem okoz halálos megbetegedést, viszont az elterjedéstől függően vezethet meddőséghez - tehát ha valaki szeretne babát, de nem akar összejönni, érdemes utánanézni, hogy nála fennáll-e ez a diagnózis. Meg persze okozhat fájdalmat - pokoli fájdalmat.


Az endó diagnosztizálása

Személyes tapasztalatból tudom, hogy az endó egy genya dolog, ugyanis SEMMI nem mutatja ki. Se hüvelyi vagy alhasi ultrahang, se CT, se röntgen, se semmi. Ha nem lett volna a hüvelyembe kidudorodó kis endó-tömeg, akkor a mai napig nem tudnám mi bajom van (de arról is mire kiderült hogy miről van szó...nem kívánom senkinek azt a 2 hetet). Volt hüvelyi UH-m, alhasi UH-m, CT-m és röntgenem egyaránt, a műtét előtt mégse tudta senki, hogy az alhasamban is elterjedt.


A média azt harsogja, hogy az endó egyik komoly tünete a fájdalmas menstruáció, de én ezt a népriogatást nem szeretem. Hol kezdődik a fájdalom? Minden embernek más a fájdalomküszöbe, ami másnak rovarcsípés, az lehet nekem minimum egy combnyaktörés érzetét kelti. Hallottam azt is, hogy a menstruációnak nem kellene fájnia - de egészen az első mensitől azt hallgatjuk, hogy normális, ha fáj.


Azt már nem is említve, hogy a női fájdalmat milyen mértékben lenézik az egészségügyben. Ha mi fájlalunk valamit, az hiszti. Ez meg azt eredményezi, hogy akkor sem megyünk orvoshoz, ha sikítunk, mert tudjuk mi vár ránk a rendelőben. Mi csak tűrjük, mert ez a dolgunk. Bár lenne 1 forintom minden olyan esetre, amikor azt mondták nekem orvosok, hogy "na mit kajabál, ez nem is fáj". A kedvencem az, amikor a férfi nőgyógyász állítja, hogy az általa végzett vizsgálat egyáltalán nem kellemetlen - anyád, mindjárt feldugom a kacsát a fenekedbe és meglátjuk hogy hápogsz!

Csak egy bizonyos fájdalmat elérve sejthetjük azt, hogy ez már nem normális. Érdekes módon én a diagnosztizálásom előtt mensi alatt elvoltam napi 1-1 Cataflam Dolo-val. (nem fizetett hirdetés) Viszont kb egy évvel előtte meg megmozdulni se tudtam a fájdalomtól. Pont Kínában voltam, amikor minden egyes menstruációmnál olyan voltam, mint valami macska, aki éppen elleni készül - hason feküdtem, fenekem az égben, és 2 fájdalomcsillapítóval nyöszörögtem az ágyon.

De ha nem lett volna a már említett látható jelenségem ott alant, akkor nem tudtuk volna mi a franc bajom van, és éltem volna tovább mit sem sejtve az életem, havonta egyszer a fogamat csikorgatva, mert tűrni kell.


Na de akkor hogy a pitliben derül ki?

Nos, csak úgy, hogy benéznek. Ez általában laparoszkópiás eljárással valósul meg, vagyis bevezetnek egy vékony kamerát (ALTATÁSBAN) a hasfalba, amit telepumpálnak gázzal. Így tiszta képet kapnak arról, hogy van-e, illetve hova terjedt el pontosan, és hogyan készítsék elő az eltávolító műtétet.

Az én balsorsom az volt, hogy a nem teljeskörű diagnosztika lévén úgy kezdtek el műteni, hogy csak a hüvelyi endóról tudtak - majd bekukkantva szembesültek az átterjedt szövetekkel, amit ott helyben megpróbáltak lefejteni, majd megvágták a belem, ésatöbbi ésatöbbi. Tanulság: műtét előtt mindig meg kell bizonyosodni arról, hogy meddig terjedt az endó - ha ez 2 procedúrát jelent, akkor vesd alá magad két procedúrának. Sose menj be a műtőbe bizonytalanul, mert lehe úgy jársz, mint én.


(Ezt persze nem riogatásból írom, az én esetem csak egy a sok közül. Valójában a laparoszkópiának egy diagnosztikai szerepet kéne szánni, majd a teljes kép tudatában megtervezni a műtétet, és elterjedéstől függően be kellene vonni sebészeket - például az én esetemben lehet nem lett volna hátrányos, ha bent lett volna egy hasi sebész, hogy ne a nőgyógy fejtegesse le az érzékeny bélszakaszokról az endót...meg aztán nem a nőgyógyásznak kellett volna megpróbálnia a nőgyógyászaton még két műtéttel helyrehozni a BÉLSÉRÜLÉST, hanem átadhatott volna az illetékeseknek, de mostmár mindegy.)


Mint említettem, az én esetemet nem riogatásból írtam ide - hanem ékes elrettentő példaként, hogy sose érezzétek azt, hogy nem kérdezhettek! Mindig, minden körülmények között nézzetek utána, tegyétek fel a kérdéseiteket ha valami nem tiszta, SŐT, érdemes kikérni másodvéleményt is. Nem kell szégyellni, mert a saját testedről van szó, és legyen bármilyen rutin is egy műtét - mindenképpen egy műtét. És minden műtét magában hordozza a kockázatok lehetőségét, tehát ha módotok van rá kerüljétek el azt az élményt, hogy megválaszolatlan kérdésekkel tolnak be a műtőbe.


Tüneti kezelések

Sajnos még nem találták meg rá a gyógymódot - nehéz úgy, hogy azt se lehet tudni, mi okozza.

A leggyakoribb hallott/olvasott gyógymódok a következők:

  • Szülés: igencsak beleillik a magyar kormány jelenlegi politikájába, és kb annyit is ér...A SZÜLÉS NEM MEGOLDÁS! Nekem is minden (férfi) orvos ezt mondta, ehhez képest online már megannyi kisgyerekes anyuka esetéről olvastam, akiknél gyerekek után is ugyanúgy kiújult az endó. Valószínűleg csak azért mondják ezt, mert a terhesség ideje alatt legalább nem menstruálunk...remek megoldás, tényleg, csak éppen ideiglenes tüneti.

  • Menopauza: gyógyszeres kezelésekkel elő lehet idézni egy bizonyos instant-klimaxot. Valaki bevállalja, mondván az még mindig tűrhetőbb az endó fájdalmainál, viszont én köszöntem szépen nem kértem 26 évesen, tekintve hogy nekem nincsenek olyan fájdalmaim.

  • Menstruáció megszüntetése: Én jelenleg ezt alkalmazom, bár halvány lila gőzöm sincs arról, hogy működik-e. Olyan fogamzásgátlót szedek, ami megszünteti a peteérést, ezért egyáltalán nem/vagy ritkán menstruálok, ergó nincs endometrium vastagodás. Őszintén szólva ki nem állhatom, hogy szednem kell, régebben megfogadtam, hogy én soha többet antibébit, de tessék, milyen ez a sors!


Támogató közösségek

Szerencsére mára már kialakultak olyan szervek, amelyek az endometriózissal élő nőket támogatják.

Facebookon keressétek az Endometriózis Magyarország névre hallgató oldalt, valamint ők hozták létre nemrég az Endometriózis Szakértői FB csoportot, ahol orvosok és szakértők osztják meg tudásukat, valamint kérdezni is lehet.


Persze a neten már elkezdtek megjelenni a mindenféle spéci diéták, amiket marhadrágán adnak, illetve a gyógyulást ígérő csodabogyókra is rálelhetünk. Ezt a féle betegségen való nyerészkedést én mindig is utáltam, nem pláne most, hogy olyan betegségről van szó, aminek se az okát, se a gyógymódját nem ismerjük!! Legalábbis még. Tehát én vigyáznék minden ilyennel, de van, amit érdemes megfogadni: az egészséges táplálkozást (főleg fehér cukor, talán glutén elhagyását), valamint a rendszeres testmozgást. Ez vagy bejön az endó ellen vagy nem, de az biztos, hogy ártani nem fog.


Jaj, és ne feledjétek, hogy az endóra 2019. januárja óta adókedvezmény jár!



741 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page