Múlt héten elkezdődött a tanítás, kicsit lassabban haladunk az előző félévnél. Természetesen alig van net, a VPN se működik, mert Pekingben pont most politikai tanácskoznak hetekig, és minden cenzúrát megerősítettek. Kész csoda, ha ezt ki tudom posztolni. Magányos óráimban beosztottam az utazásokat a következő hónapokra, és márciusra a Sárga-hegy jutott. Persze pont márciustól van esős évszak, így elég spontán kellett eldönteni, hogy mikor is megyünk. Az éternetre bízva magunkat múlt hét péntek reggel (órák helyett) indultunk el innen busszal, az út körülbelül 3 és fél óráig tartott, és a hegy bejáratához közel rakott le minket.
Az UNESCO 1990-ben a világörökség részének nyilvánította a Sárga-hegyet. Kínának öt “szent hegye” van, de érdekes módon a Huangshan nincs benne, mégis valahogy a kínaiak (és a turisták is) imádják. Talán a következő középkori idézet szemlélteti mennyire:
“Aki visszatért az öt szent hegyről, többé nem akar közönséges hegyet látni; aki visszatér a Sárga-hegységből, többé nem kíváncsi az öt szent hegyre.” – Xu Xiake
A hegynek két fő bejárata van, és mindkettőnél fel lehet ülni a felvonóra. Azt szokták mondani, hogy ha nem használjuk a felvonót, körülbelül 2-3 óráig tart a felmászás. Mi eredetileg azért választottuk ezt a megoldást, mert majdnem dél volt, mire a hegy lábához értünk és nem akartunk több időt elpazarolni. A felvonó félelmetes magasságokban himbálózik, de az ember szája már tátva van a látványtól. 12 percig tartott az út, sajnos az ablakok nem voltak tiszták, így nem annyira éles a kép:
Már a felvonóból láttuk, hogy havas a táj, ami kedves meglepetés volt. A fák csupasz ágait vastagon beborította a jég, és a szélben csilingeltek, ahogy egymáshoz verődtek. A lépcsőkön is nagyon kellett vigyázni, mert sokszor eljegesedtek és a magamfajta béna könnyen fenékre huppan. Kiépített útvonalak vannak, elég gyakori az út mentén elhelyezett térkép, persze nem mindig naprakészek. A kirándulásunk első részében igencsak összegyűltek a felhők, de nem bántuk, mert a kilátás elég misztikussá vált.
Volt egy kisebb időintervallum, amikor a felhő minket is betemetett, konkrétan a felhőben sétáltunk. Körülöttünk gomolygott a fehér párna, és alig láttunk tőle valamit, de mégis nagyon élveztük.
Senkit ne tévesszen meg a következő kép, mögöttem gyönyörű a kilátás.
Szerencsére alig voltak a hegyen, így a szűkös kilátókra is hamar fel tudtunk kapaszkodni, nem kellett sorban állni, tülekedni. A hegy keleti oldalán több kilátó van, mindegyik elég kicsike és sziklás, sokszor az életemet féltettem. A fél kilométer mély szakadék szélén állva jöttem rá, hogy nem érzem magam kényelmesen a nagy magasságokban. A Majom-csúcson több szikla van, korláttal. Én gondoltam, hogy ha már itt vagyok, odamegyek és megnézem mi van odalent. A sziklák pont úgy helyezkednek el, hogy ha felállsz, nem éred el a korlátot, ami amúgy fél méter magas sincs. Az idő ekkorra már kitisztult, le akartam fényképezni a kilátást, de sajnos alig mertem felállni. Egy kézzel kapaszkodtam, egy kézzel próbáltam fotózni, de mire végeztem rá kellett jöjjek, hogy csak felállva fogok tudni leevickélni a helyről. Alaposan leizzadtam.
Az egyik kedvenc képem is erről a csúcsról van, de nem a veszélyes szikláról:
Összegömbölyödött majmokat is láttunk, akik a hideg miatt nem jöttek oda hozzánk, lent kucorodtak a fák tövében, de ahogy feljebb jöttek egy közeli őr hógolyóval megdobta őket, erre elillantak. A hegy ezen részét egész hamar bejártuk, így megkerestük a szállásunkat, de még nem mentünk be, hanem megkerülve kerestünk egy jó helyet a naplementéhez. A térképeken általában meg vannak jelölve azok a helyek, ahol érdemes a naplementét és napfelkeltét megnézni, ez alapján foglaltam a szállásunkat is. A teljes naplementét nem néztük végig, mert istenesen átfagytunk, így a szállás felé vettük az irányt.
A szállásunk az eddigi legdrágább és legszarabb volt. Egy éjszaka egy főnek egy több fős lány vagy fiú szobában került 200 yuanbe. Még sose kellett ennyit fizetnünk egy ágyért, pláne úgy, hogy nem együtt aludtunk. Öt kínai lánnyal kerültem egy szobába, fűtés alig volt, viszont a szekrényben találtunk hat darab pufi kabátot, amit azért raktak oda, hogy éjszaka ne fagyjunk szét. Nem igazán tudtunk magunkkal mit kezdeni, úgyhogy hamar nyugovóra tértünk, mindenki korán akart kelni a naplemente miatt. Már este fél kilenckor aludtunk, és reggel ötkor kopogásra ébredtünk, az egyik lány pasija jött őt felkelteni. Az persze nem zavarta, hogy más is alszik a szobában, de ez már nem lepett meg. Mindenki felkelt, rajtam kívül senki sem mosott fogat. Akkor tűnt fel, hogy néhányan este sem mostak fogat, és Marci is azt mondta (ő idős bácsikkal került egy szobába), hogy náluk se este, se reggel nem mosott senki fogat. Nem csoda, hogy büdös a szájuk és borzasztóak a fogaik.
VISSZA a lényeghez, kihasználtuk a plusz időt arra, hogy gyorsan odaérjünk a közeli csúcsra. Még szerencse, hogy előbb ébredtünk, mert így mi voltunk az elsők a kilátón, így elfoglalhattuk a legjobb helyet. Később megérkeztek a kínaiak is. Valamiért a kínai férfiakban az a késztetés van, hogy a hegycsúcsra felérve elkezdjenek ordítani (Tarzan módjára), mert ennyire szeretik a hangjukat. Sajnos az a tervem, hogy napfelkeltekor lejátszom az Oroszlánkirály betétdalát meghiúsult, de cserébe a természet lágy ölébe placcsanó slejm hangjai töltötték be környéket, hála a kínaiaknak. Akármennyire is próbálkoztak, az élményt nem tudták elrontani.
Napfelkelte után az idő hamar felmelegedett, egy gyors reggeli után már vetkőzhettünk is. Elindultunk a tervezett útvonalon, amit a jegesedés miatt lezártak. Ezt persze csak azután tudtuk meg, hogy az életünket kockáztattuk egy jéggel borított, meredek lépcsősoron, amin így mászhattunk is vissza.
Találtam egy térképet, amivel szerintem egyszerűen tudom szemléltetni az útvonalat. Szóval pénteken bejártuk a kék, a lila és a zöld részt, szombatra terveztük a piros és a sárga részt, de a piros jegesedés miatt le volt zárva. Igen, az egész. Ennek köszönhetően nem láthattam a tündérhidat, amire annyira vártam. Lényegében egy híd két függőleges szikla között, mindegy, akkor is jó lett volna.
Szóval maradt a pirosnak az a része, ami a zöld vonallal érintkezik, és az egész sárga szakasz. A második nap több megerőltető mászást tartalmazott, és szombat lévén elözönlötték a hegyet a kínai turistacsoportok. Mindenhol ott voltak, a levegőt megtöltötte a kínai pukiszag, a földet meg a szemét. Rengetegen akartak velünk fotózkodni, még evés közben se hagytak minket békén, sőt, elvárták, hogy abbahagyjuk a falatozást miattuk. Azért így is szép helyeket láttunk, és az eldugottabb helyekre ők nem mentek fel mert bénák.
Azt a jeges fás részt üvegerdőnek neveztem el
A lezárások miatt hamar végeztünk, így úgy döntöttünk, hogy a felvonó helyett inkább lemegyünk gyalog, amire azt írták kb 3 óra. Hát, én elképzelni nem tudom egyesek ezt hogy tudják 3 óra alatt megmászni egészen a hegy lábától, de nekünk a leereszkedés is három órába telt. A lépcső tele volt felfelé mászó kínai csoportokkal. A térdem befuccsolt, a lábaim remegtek, gyakran meg kellett állnunk pihenni. A kilátás gyönyörű volt, de a szenvedésem közepette nem mindig tudtam értékelni. Ahogy leértünk a hegyről egy tábla közölte velünk, hogy mivel mi nem busszal/autóval jöttünk, nekünk még lépcsőzni kell 1500 métert, ami még nagyon kellett ám nekünk.
Hulla fáradtan és éhezve érkeztünk meg a hostelbe, ami az előző éjszakai szállásunkkal ellentétben az eddigi legolcsóbb és legjobb volt. Másnap reggel nem tudtam kikelni az ágyból, mert az izmaim cementté álltak össze, és mindenfajta mozgást visszautasítottak. Sajnos a lépcsőzés is elég megalázóan ment, de próbáltam emelt fővel viselni. A mai napig nem tudok rendesen menni.
Összességében elmondhatom, hogy a Huangshan maradandó élmény volt, a szenvedés és fájdalmak ellenére is nagyon élveztem. Hatalmas nagy mázlink volt, hogy láthattuk a havas, a felhős és a napsütötte hegyet is. Szívem szerint már most visszamennék. Mindenkinek csak ajánlani tudom, ha Kínában jártok, szánjatok erre két napot, megéri.
Néhány tipp:
Kerülni kell a hétvégét, az ünnepnapokat és lehetőleg a nyári szünetet is, nem olyan jó a kínaiakkal együtt tülekedni. Pláne a hegyen, ahol a mélybe taszíthatnak.
Nagyon kell nézni az időjárásjelentést utazás előtt, sokszor a spontán utazás javasolt, akkor ne menjetek, ha esőt ír.
Az előző ponttal ellentétben a szállást ajánlott időben lefoglalni, mert hamar megtelnek. Tudom, ez így elég nehéznek tűnik, de nem lehetetlen.
Használjátok a felvonót, hogy ne fulladjatok ki a lényeg előtt, nehogy pont arra ne maradjon szusz. Azért is érdemes ezt választani, mert időt spóroltok és másnap nem lesz izomlázatok, ami korlátozna. Lefelé is ajánlott.
A hegyen nagyon drága minden, így csomagoljatok elegendő élelmet és vizet. Kényelmetlennek tűnik a cipelése, de nekem igazából meg se kottyant.
RÉTEGES ÖLTÖZKÖDÉS, MEGFELELŐ CIPŐ – sok a csúszós felület és a hőmérséklet ingadozás, senki nem akar elesni vagy éppen megfagyni. Nem egy magassarkút láttam a hegyen, ami lehet, hogy a delikvens szerint jól néz ki, de szerintem elég röhejes, a képeken is.
A táskában a kaja legyen az első, de azért, hogy ne legyen túl nehéz, ne vigyetek sok ruhát. Váltó alsó, zokni és egy plusz pulcsi az, amit mi vittünk a fürdős cuccokon kívül, és a hegyre nem is kell több, bármennyire undin is hangzik.
Comentarios