Kellett egy kis idő az utolsó bejegyzéshez. Kellett, hogy leülepedjen egy kicsit, és ne csak a rosszat emlegessem fel. Hogy rájöjjek mennyire jó is volt, mekkora lehetőség és tapasztalat; mennyi mindent tanultam a kultúráról és önmagamról egyaránt. Többen mondtátok, hogy olvastatok az elmúlt egy év során, és vártátok az újabb posztot, ami tavasz közepe óta csak nem jött amiatt, hogy elvesztettem minden életkedvem és motivációmat. NODE most pótolom! Remélem elolvastok még egyszer utoljára! 🙂
Májusban elmentünk Nanjing városába, amiről mindenki ódákat zengett. Direkt hétköznap mentünk, hogy még véletlenül se legyen tömeg. Ehhez képest csütörtök délelőtt pont olyan tömeg volt, mintha csak hétvége lenne és minimum ünnepnap…akkor ki termeli a GDP-t?? Az elvárásaink túl magasak voltak, a látnivalók nem ütötték meg a mércét. Megtanultuk, hogy egész Kínára érvényes alapszabály a következő: SOHA, semmilyen körülmények között NEM SZABAD ÁLLATKERTBE MENNI! Mi még egy jobbikban voltunk, de nem…így is örökbe akartam fogadni az összes állatot. És sajnos nem csak az állatok lakhelyével van a gond, hanem a kínai mentalitással is, a tiltások és figyelmeztetések ellenére is mindenki csapkodja az üveget, eteti és zavarja az állatokat. Egyszer nagyon rászóltam egy helyi menő csávóra, aki szerint remek ötlet volt szegény szakállas agáma terráriumának üvegét verdesni. Azért tessék, itt egy mauzóleum:
Júniusban elérkezett végre az a nap, hogy felkerekedtünk utolsó utunkra, Shanghai-ba. Nem sokkal azelőtt ugyanis megnyílt a legújabb Disneyland, és ha valakinek feltétlenül ott kellett lennie, az én voltam. Elcsesztem, a nyitóra kellett volna mennem, hogy letámadjam a Disney egyik fejesét, de nem voltam kellően előrelátó. Hétfőn mentünk, gondolván, hogy akkor nem lesznek sokan. Már nyitás előtt tülekedtünk, hiába volt meg előre a jegy, többen megpróbáltak olyasmiket bevinni, ami tiltva volt. Például szelfi botot. Hehehe. Már előre elterveztük, hogy mihez rohanunk először, utána meg vígan bóklásztunk. Nagyon izgalmas volt az egész, a park is gyönyörű, a kastély (az eddigi legnagyobb) egyszerűen varázslatos. Amúgy a hercegnők mind külföldiek voltak ám, mindenki más kínai. Esett az eső, de ez sem szegte kedvünket, csak az, hogy alig volt normális kaja, mindenhol csak a kínaiakra optimalizált nasik voltak, az meg kellett a francnak. Végül találtunk egy gofrist, így nagyon egészségesen étkeztünk. A legdurvább várakozás 90 perc volt, azt hittük sohasem ér véget. Nem tudom meséltem-e már a kínai sorban állásról (tudom, nem egyszer), de nem túl…jó. Az embernek nincs személyes tere, se nyugta a gyerekek hiszijeitől, mindenhol szemét, és ha a gyereknek pisilni kell, simán leguggoltatják. BIZONY. Odapisiltettek egy kislány-PONT-ELÉNK. Belinkelek egy videót, ami jobban szemlélteti, hogy min kell keresztülmenni, ha Kínában Disneyland-be megy az ember:
Ha ezeken túl tud az ember lendülni (én nem), akkor nagyon jól lehet szórakozni. Már minden parkhoz tartozik térkép meg fotós app, ahol látni lehet a várakozási időket és meg lehet venni a készült képeket. Tök jó. A boltokról annyit, hogy minden drága természetesen, hatalmas a választék és nem lehet megállni a vásárlást. Én vettem egy nagyon menő BB-8 kitűzőt, meg esőkabátot…többre nem futotta sajnos, de nem is tudtam volna hogy hazahozni. Az elején kaptunk a nyitónapról megmaradt kitűzőt, de a készült képek is kedves emlékek maradnak, például amin épp az új sötét nagyúrral térek jó útra. (BTW, nem tudom mondtam-e már, de én is jelentkeztem Rey szerepére az új Star Wars filmbe… Ennyi.)
Vagy amikor a kastély belsejében ólálkodtam.
Végül nem vártuk meg az esti zárást jelző tűzijátékot, nagyon fáradtak voltunk és mindenünk átázott, meg aztán nem akartunk a hazatartó tömegben aszalódni. Fájó szívvel hagytam ott a kastélyomat.
Másnap tettünk még egy utolsó sétát a Bundon, búcsút véve Shanghai-tól. Ezután már nem volt sok idő hátra az ösztöndíjból, vizsgák után jöttünk is haza nagy örömömre. Végre nem éheztem.
Összefoglaló
Összességében kihívás volt ez az egy év, de akkor is megcsináltam volna, ha előre tudom mi vár rám. A kínaimat sikerült elég jól feljavítani, a szobatársam is hiányzik már, meg a (szinte) havi szintű utazgatások. A bakancslistám több pontját nem sikerült megcsinálni, de nem bánom, így is rengeteg helyre eljutottam és azokat nagyon élveztem. El se hiszem, hogy tavaly ilyenkor már kint voltam. Alábbhagytak a negatív érzések, már a kedves emlékek vannak többségben. Persze ez nem azt jelenti, hogy újra kimegyek tanulni, istenments, de utazni mindenképp, ha lesz rá lehetőségem. Köszönöm ezt az egy évet, és hogy velem tartottatok! 🙂 Lehet a jövőben még lesz mit olvasni tőlem, de ez még államtitok… 😉
Comments