Hétfő reggel minden csoportnak eligazítást tartottak. Valaki reggel 8-ra ment, nekem 10-kor kezdődött. Rengeteg kérdésem volt, örültem, hogy sok dolgot (biztosítás, havi ösztöndíj, bankszámla, sport…) végre tisztába tehetek, mert majd a laoshi mindent fog tudni. Legalábbis meggyőztem magam, hogy így lesz.
Találkoztam az új osztálytársakkal, vegyes a társaság, a világ legtöbb részéről érkeztek tanulók, de nem igazán voltak barátkozó kedvükben. A tanárnő végig kínaiul beszélt, normál tempóban, ami azt jelenti, hogy nem értettem kb semmit, csak amit a táblára írt, meg egy két elmutogatott dolgot. Letettem arról, hogy bármit is megkérdezzek, mert nem tudtam volna megfogalmazni a kérdéseket. Elmondták, hogy melyik órán miből áll össze a végső jegy, mennyit lehet hiányozni, a fontosabb telefonszámokat, néhány szabályt, ésatöbbi. A tanárnő sokszor sztorizott, és nagyon kínos volt, amikor mindenki röhögött körülöttem, de én lemaradtam a poénról. Megsemmisülten távoztam.
Délután átvehettük a könyveinket, a mi csoportunk 7 könyvet kapott 230 yuanért, ami az otthoni árakhoz képest baromi olcsó. Mivel az ösztöndíjasoknak az ösztöndíj (elvileg) fedezi a tankönyvek árát, rákérdeztem a dologra, de angol kérdésem érthetetlen kínai választ kapott.
Természetesen újra rohangálnunk kellett ide-oda fontos papírokért, amik kellenek a tartózkodási engedélyhez. Csupán egy órát álltunk sorba az iroda előtt, de szerencsére sikerült minden nyomtatványt beszerezni, még a diákigazolványt is megkaptuk. Késő délután elmentünk a Walmartba, egy kisebb vagyont kifizettem. Mivel nem hoztam magammal sok cipellőt, vettem 2 zárt cipőt, ugyanis hidegebbre és esősre fordult az idő.
תגובות