Félúton

Csak nekem tűnik úgy, mintha a november sokkal hosszabb lett volna 30 napnál? Már a negyedik hónapomat is eltöltöttem így sztómásan, az élet nem áll meg, eseménydús volt az elmúlt két hónapom.

A bostoni utamról már írtam bővebben, így azt nem pedzegetném megint. Októberben azonban először akkor tapasztaltam meg milyen is másokkal együtt utazni, amikor két napos céges csapatépítőre mentünk, amire szintén nagyon ügyesen fel kellett készülnöm sztóma-ügyileg. Rendkívüli módon izgultam, pláne hogy pont előtte pár nappal történt meg az első balesetem, így különösen paranoiás voltam. Hálisten minden rendben ment, megértő szobatárssal áldott meg a sors, úgyhogy megúsztam különösebb para nélkül! És mindezek tetejébe még a táncparketten is rájöttem, hogy többet bírok annál, mint amennyit gondoltam, és semmi se veheti el a lábamból a bugit!

Október elején megkezdtük a gyógyszerezésemet az endometriózisra. Én azt hittem, hogy a Visanne nevű gyógyszert fogom kapni, mert elvileg az a bevett szokás endometriózis esetén. Amúgy az a jó, hogy az endometriózisról senki sem tud semmit, hogy miért alakul ki, valamint hogy hogyan lehetne sikeresen gyógyítani. Sok rosszat olvastam erről a gyógyszerről, kb. a nők felének volt valami durva mellékhatása, például hirtelen nagyon meghíztak vagy lefogytak, kiütött az bőrük, súlyosbodott a depressziójuk, stb stb. Na nekem ez nem hiányzott, ezért egy kicsit fellélegeztem, amikor a nőgyógyászom azt mondta először próbálkozunk mással, mert 25 évesen nem akar engem kitenni az egyik napról a másikra beütő klimax összes tünetének, amit a Visanne okoz. Így kaptam egy fogamzásgátlót, ami Azalia névre hallgat, és elvileg ettől meg kéne szűnnie a vérzésemnek, de én most perpill többet vérzek mint előtte, úgyhogy nem tudom mennyire effektív. Azért se vagyok oda, hogy fogamzásgátlót kell szednem, mert 2 évvel ezelőtt hagytam abba, és megfogadtam magamnak, hogy sose fogom újra elkezdeni. Na tessék.

Novemberben felkértek egy interjúra egy magazintól. No nem rólam szólt az egész cikk, csak engem is megkérdeztek arról, milyen egy krónikus betegséggel (endometriózis), egy halálközeli élménnyel és egy sztómával együtt élni. A megjelenésről még nincs hírem, de szólok amint ez megváltozik.

Végre egy mini-fotózásra is eljutottam. Már hónapokkal ezelőtt gondolkodtam azon, hogy szeretnék pár profi képet magamról, hegestül-sztómástul, egyszóval mindenestül, minimál retusálással. Ebben Torma Dávid fotós volt a segítségemre, aki anno már készített rólam egy sorozatot, és tudtam, hogy ő bevállalná Stellát. Egy kicsit feszélyezve éreztem magam az elején, mert én minden kis apró változást látok, például a dudort a hasamon, a combomon a zsák dörzsölte sebeket, a pettyhüdtebb bőrt (mert nem igazán edzhetek), de ugyanígy látom azt is, hogy vékonyabb az arcom és valahogy nagyobbak lettek a melleim. (ÉN SEM TUDOM HOGYAN!) Szóval egyik szemem sír, a másik nevet, de ez a fotózás mindenképpen sokat dobott az önértékelésemen. És remélem másoknak is segíthet ez abban, hogy felvállalják és elfogadják magukat, és együtt megdöntsük az oly sok tabut, ami minket övez.

Direkt nem rakom fel az összes képet, mert azokat majd más platformokon debütálom :) De van még egy új fotó a Rólam oldalon.

Node történt negatív dolog is. Az elmúlt pár hétben néha elkezdett gyomorégés-szerű tüneteket produkálni a hasam, és ez az utóbbi időben egyre többet fordult elő, ráadásul kiegyenesedni se tudtam. Ilyenkor általában attól féltem, hogy úristen eldugult a sztómám. Egyik reggel nem is bírtam dolgozni menni, így bementem a Baleseti sebészetére, és szerencsére pont bent volt a dokim. Megvizsgált, majd kiderült, hogy valószínűleg a testem mostanság rájött, hogy már nincs veszélyben, úgyhogy nem tudom milyen logika mentén, de elkezdett több savat termelni, ami rosszabb esetben refluxot vagy neadjisten fekélyt eredményezhet. Kaptam gyomorvédőt, meg egy kicsit visszatérek a szigorúbb diétára, de remélem minden oké lesz.

Jelen állás szerint februárban lesz a visszatevős műtét. Nem szimpla visszarakásra számítunk, ami általában nem nagy dráma, mert nálam vissza kell rendezni a belsőségeimet. Már azt is kérdeztem a dokitól, hogy muszáj-e visszatenni, bár szerintem engem ígyis-úgyis műteni kéne a belső rendszerezés miatt, akkor meg már próbálják meg. Csak nagyon félek az újabb nagy műtéttől, és minden lehetséges fájdalomtól.

Most azokhoz fordulok, akik már átestek a visszatevő műtéten: Ti hogyan éltétek meg ezt? Voltak esetleg komplikációk vagy minden simán ment? Hiányzott nektek valamennyire is ez a kis sztóma?

Minden választ várunk, akár privátban, akár a bejegyzés alatt kommentben! :)