Április 9-én megtörtént a visszazáró műtét, ami nem volt egyszerű, de olyan nehéz sem, mint vártam. Íme a menete.
Az előkészítés
Nem állítom, hogy vártam a műtétet, mert mégis ki várná, hogy felnyissák ötödszörre? Azonban ahogy közeledett a műtét napja, úgy lettem egyre nyugodtabb. Április 8-án, hétfőn reggel 8-ra bevonultam a kórházba, és vártam a "tisztítást" - másnéven műtét előtti hashajtást.
Tartottam attól, hogy milyen löttyöt kapok, mert rövid pályafutásom alatt ittam literes sós borzalmat, meg citrusos löttyöt két pohárral. Hát, most olajat kaptam - talán paraffin? -, ami alig ment le. Még most is hányingerem van, ha rá gondolok. Nem volt belőle sok, de pont elég, hogy délre ki is tisztítson, tehát a dolgát megtette. A rossz az volt, hogy hétfőn már nem is ehettem semmit, ami kellemes epehányást is eredményezett. És ha mindez nem lett volna elég, meg kellett volna innom még egy adag olajat, de látták rajtam, hogy ez esélytelen. Ezért hogy oldották meg, na hogy?!
BEÖNTÉSSEL.
Bizony, kétszer kaptam beöntést a szobatársaim szeme láttára, egyet délután, egyet hajnal 5-kor. Na de várj, nem csak egyszerű beöntés volt, ó nem...sztómán keresztül is kaptam, meg alulról is. A sztómás volt a kellemesebb.
Szóval ott feküdtem csillogó-villogó belekkel, várva a műtétre, kajáról fantáziálva. A kapott nyugtató szinte semmi sem ért, így is zen voltam teljesen. A dokim is bejött műtét előtt közvetlenül, hogy elmagyarázza mi lesz. Kétséges volt a kimenetele a műtétnek, minden attól függött, hogy a végbél csonkja elég hosszú-e, hogy a vastagbelet sikerüljön eredeti beállítás szerint visszatenni (mert nyáron ki kellett szedni a vastagbelemből egy darabot a fertőzések miatt). Ha nem lenne elég hosszú a csonk, akkor át kéne alakítani a vastagbél elhelyezkedését, ami kicsit kényesebb. Ja, meg a sérvemet is ki kell szedni, amiről nem tudtam hogy van a hólyagom fölött.
Akkor kezdtem el izgulni, amikor betoltak a műtőbe, átraktak az asztalra és megkezdték az előkészítést. Szerencsére hamar elaltattak.
A műtét után
Az intenzíven ébredtem, de nem ért váratlanul, sőt, örültem neki. Van valami különleges kapcsolatom az intenzív osztállyal, engem nyugalommal tölt el. Sokra nem emlékszem, mert az elején még kába voltam teljesen, arcok rémlenek, meg persze a fájdalom. Mint utóbb megtudtam, a csonk elég hosszú volt, így most elvileg a vastagbél eredeti állapotába került vissza.
A műtét másnapján vissza is toltak a hasi sebészet osztályára. Még volt húgycsőkatéterem, meg hasi drain, a szokásos csomag. Áldom az időjárást, mert a nyárral ellentétben nem volt túl meleg, így nem izzadtam oda az ágyhoz.
Nem sokáig henyélhettem, mert a protokoll szerint hamar fel kell ülni és járni. Ez volt aztán maga a mámor! Hasi műtét után felülni szép teljesítmény - pláne ha már az oldalra fordulásnál megindul minden bélszakasz új helyet keresni magának! Nagyon megijedtem, benyilalt, megmozdult, átrendeződött, és még csak ültem! Felálláskor pokoli kín, elsírtam magam. Gyorsan vissza is fektettek.
Azonban innen nincs megállás, minél többször fel kell ülni és sétálni. Már vizet ihattam, azért muszáj volt felülnöm, hacsak nem akartam fekve iváskor megfulladni. Szerencsére most nem kellett annyit köhögnöm, mint nyáron, ezért nem rettegtem attól, hogy spontán szétnyílik a hasam.
A katétert hamar kivették, tehát a pisilést is meg kellett oldanom. Először ágytállal próbálkoztam (ment is), de gondoltam jobban járok, ha kibotorkálok a rötyire. Ez olyan jót tett, hogy este már a fogamat is meg tudtam mosni.
Még van egy protokoll, aminek eleget kell tenni a hazaengedés előtt: a széklet. Általában a reggeli/esti viziteken ez a második leggyakoribb kérdés a beteghez, a "Hogy van?" után. Akinek nincs széklete, annak rásegítenek egy újabb hasjhajtással. Tőlem is feltűnően korán elkezdték kérdezgetni, hogy volt-e széklet, mikor már napok óta nem ettem. Műtét utána második vagy harmadik nap meg már azzal ijesztegettek, hogy bizony tükrözés lesz, ha nincs széklet, hátha elzáródott.
Ó Miatyánk, én azt már nem bírtam volna ki. Éreztem, hogy mozognak a beleim, könyörögtem a hasamnak, hogy produkáljon valamit. Az anális megszentségtelenítés lehetősége megtette a hatását, rohanhattam. Én nem gondoltam volna, hogy 3-4 napi nuku étkezés után jöhet bármi is, de pozitívan csalódtam, és a rectoscopiától is megmenekültem.
Igen ám, de hétfőtől egészen vasárnapig nem kaptam enni. Ez még elment addig, amíg kaptam a vénás tápanyagokat, de volt két nap, amikor csak vizen és teán kellett élnem. Amikor először kaptam szűrt levest, mintha sose ettem volna jobbat. Így beteg még nem örült kórházi kosztnak, mint én!
Összesen 10 napot vendégeskedtem a kórházban, Húsvét előtt hazaengedtek, még a varratokat is kiszedték. Próbáltuk megszámolni, kb 30 öltéssel lettem összevarva. És igen, fájt mint a rohadalom, amikor egyenként ki kellett szedni. De próbáltunk beszélgetni a dokival, kérdésekkel készültem. Az orvosok kezét nem akartam széttörni fájdalmamban, kell az az életmentéshez, ezért az ágyat roncsoltam fájdalmamban.
Mostani helyzetjelentés
2 hét telt el a műtét óta, és meglepően jól vagyok. A mobilitásomat se olyan nehéz visszaszerezni, mint nyáron. Persze sokszor benyilal, meg kényelmetlen, de már a széklet is formát ölt, ami egy komoly eredmény. Haskötőt viselek a doktor javaslatára, bár nem mindig kényelmes, de legalább a tartásomon is javít kicsit.
Mutatok egy előtte-utána képet, teljes valómban. Lapozgató galériaként osztom meg, hogy eldönthesd meg akarod-e nézni. Csak erős idegzetűeknek ajánlom!
Sztella hiányzik - egyszerű volt tisztántartani, még felvágott hasfallal is. Ez nem mondható el a tradicionális wc-zésről - ami persze olyan szempontból jobb, hogy sokkal kiszámíthatóbb és kontrollálhatóbb. Tudom, hogy nem vesztettem el Sztellát, mert bennem él tovább szó szerint, de szeretek rá úgy gondolni, mint megmentőre és hű társra. Sokat köszöhetek neki, nélküle ki tudja hol lennék, ezért is festettem a fenti képet. Néha van fantom-sztóma érzés, amikor kicsit hasonlókat érzek, mint műtét előtt, tök érdekes.
Most a hasfalam még huplis, a jobb oldalamon megmaradt az a kis hupli, ami előtte is volt, remélem elmúlik. Még a sztóma varratánál is vannak alpesi domborulatok, kíváncsi leszek hogyan fog kinézni pár hét múlva.
Hogyan tovább?
Tervezek egy olyan bejegyzést, amiben csak képek lesznek, a legelső műtét előttről a bejegyzésig. Próbáltam dokumentálni, hogy miként változik a hasfalam, milyen utat jár be.
És mit jelent ez a blogra nézve? Nos, nem tervezem abbahagyni, remélem nemsokára megoszthatok néhány konkrétabb információt egy nagyobb sztómás projekttel kapcsolatban.
Arra is gondoltam, hogy kiterjesztem a blog témakörét az endometriózisra meg a pajzsmirigyre, mivel az előbbiből indult az egész kálváriám.
Te miről szeretnél olvasni? Bármilyen témajavaslatot szívesen fogadok! :)