A vasárnapunkat a tanulásnak szenteltük. Nemsokára szintfelmérőt írunk, és mivel nyáron (plusz az elmúlt egy évben) jó sokat felejtettem, félek, hogy gyenge csoportba kerülök, és nem tudom maximálisan kihasználni az ösztöndíj adta lehetőségeket. Azt hallottam, hogy van esély a csoportok közötti mozgásra az első héten, de nem tudom mennyire bonyolult folyamatról van szó.
Min felvetette az ötletet, hogy este menjünk el a food street-re valami jót enni. Már napok óta vágytam egy kis töltött batyura, úgyhogy rögtön igent mondtam. Végül jó sokan elindultunk, és a helyiektől kérdezgettük, hogyan tudunk eljutni az amúgy igen híres utcába. Buszra szálltunk (1 jegy 2 yuan, ami kb 80 forint), és a közel 6 kilométeres utat 45 perc alatt tettük meg. Több új, ismerős is volt a csoportban, főként oroszok, akik úgy döntöttek nem vegyülnek velünk. Ez később volt csak kínos.
Leszálltunk a buszról, és egy nénit követve találtuk meg a helyes irányt. A food street hiába volt sétáló utca, a robogósok és a biciklisek állandóan csilingeltek nekünk, ugráltunk mint a nikkelbolha. Az utca tele volt finomabbnál finomabb falatokat áruló bódékkal. Volt olyan stand, amin a tengeri herkentyűk sorakoztak (némelyik mászott is), volt bogaras stand, ami rádöbbentett, hogy nem fogom a bogarat megkóstolni, volt gyümölcsös stand, de ugyebár az necces, ki tudja milyen vízzel mossák őket. Találtunk batyus standot is, hússal és zöldséggel töltött batyukat tömtünk magunkba az úton. Az íze finom volt, bár az én ízlésemnek egy kicsit olajos. Szerettem volna mást is kipróbálni, de nem akartam megerőltetni a hasamat. A kínai konyha nem jön be annyira mint gondoltam, túl sok olajat használnak, rengeteg MSG-t (ízfokozót, amitől a külföldieknek általában hasbajuk van), és van valami jellegzetes illata a legtöbb étkezdének, amit nem állhatok. Ó, és a kínaiak imádják a büdös tofut (ez a kaja neve), a kis utca is bűzölgött tőle. Nem tudom mi van benne, de konkrétan olyan szagú mint a két hónapja érlelődő tehénszar, a közelébe se tudok menni. Ízlések és pofonok. Elvileg finom. Gyakorlatilag megtartom a tisztes, minimum 5 méteres távolságot.
A csoport általában két minicsoportban mozgott. Mi bejártunk egy régi utcácskát, megcsodáltunk minden csodát, a legó koppintást is beleértve. A többiek mindig lemaradtak, és amikor vártuk őket, úgy tettek mintha nem is ismernének. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor bementek egy koreai szupermarketbe (!) az óváros kellős közepén (!) sminkeket nézegetni (!), és amikor kijöttek tőlünk kb. 3 méterre álltak meg, mintha olyan szagunk lenne mint a büdös tofunak. Pedig jó fejek vagyunk, tényleg.
Comments