Az utóbbi egy héten se voltam rest, túráztam, dolgoztam, sportoltam és vakartam a lábaimat. Vasárnap felkerekedtünk megnézni a Lingyin templomot, amibe végül nem jutottunk be, ugyanis külön kellett volna rá jegyet venni. Még szerencse, hogy a templom egy hatalmas látnivalón belül fekszik, így nem éreztük a hiányát annyira. Fogalmam sincs mekkora a terület, de több faragott sziklát, templomot és egyéb szépséget foglal magába. Ja és persze lépcsőt, abból rengeteget. Megnéztünk számos templomot, szentélyt és szamarat, mert azokkal hordják fel a hegyre az építőanyagot. Próbáltam bérelni egy szamarat, eléggé kifulladtam, de nem volt rá lehetőség. A végén persze megérte a sok lépcsőzés, mert hihetetlen látványban volt részünk. Az új túrabakancsomat is kipróbáltam, remekül szuperált.
A szobatársam megemlítette, hogy a campuson keresnek angolul beszélő embereket mondatok felolvasására. Gondoltam miért ne, elmentem. A felolvasás egy hotelben volt, ami kívülről egyáltalán nem tűnik annak. Csöppet kellemetlenül éreztem magam, amikor bevezettek egy hotelszobába, és leültettek az ágyra. Agyban gyorsan összegyűjtöttem az összes önvédelmi fogást, amit a filmekből tudok, de aztán elmagyarázták mit kell csinálnom és lassacskán megnyugodtam. Előttem volt egy laptop, amiről a mondatokat kellett felolvasnom, összesen 401-et. Eleinte egy fickó figyelt mögöttem, nem tudtam annyira felszabadulni, aztán hálisten magamra hagyott, és istenesen teljesíthettem a feladatot. A mondatokat nem tudom mire fogják használni, volt idézet, zeneszöveg, gazdasági újságból kivágott mondat, miegymás. Néha felkacagtam a szövegek láttán, megörültem a Batman, Gyűrűk Ura idézeteknek, de személy szerint ez volt a kedvencem:
Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, amikor az egyik hölgy bejött a fürdőbe pisilni, mert átlátszó volt az ajtó. Mindegy, kaptam 100 yuant a végén, szerintem megérte, még élveztem is.
Pár hete fel lehetett iratkozni egy-két választható órára. Volt minden, kalligráfia, csomózás, kínai gazdaság, de én persze, hogy a tai chi-t és a kung fu-t választottam. Ezen a héten kezdtük el rendesen az edzéseket. Kicsit komolytalannak tartom, hogy az edzéseket a koli előtt (eső esetén a koli aulájában) tartják, miközben a campuson van számos sportlétesítmény. A tai chi nem volt annyira megerőltető, de a kung fu után három napig nem tudtam normálisan járni, olyan izomlázam lett. Ráadásul a szobatársammal elkezdtünk egy 8 hetes programot, aminek a végén elvileg 5 kilométert fogunk tudni futni. Már majdnem az első hét végén vagyunk, eddig a brutális izomlázam ellenére is sikerült betartani a napi kvótákat, amiket a helyi pályán futunk.
Egyik nap órák helyett kirándulni mentünk az osztályommal, vagyis az osztály harmadával, mert a többiek nem jöttek. Kaptunk elemózsiát is. Két másik osztállyal mentünk, ők elég sokan voltak, nem olyan linkócik mint egyesek. Már megint sok lépcsőn kellett másznunk, de végig egy koreai és egy japán lánnyal beszélgettem kínaiul, kábé egy szinten vagyunk. Mászás közben sokszor meg kellett állnunk, mert a másik két csoport valamiért szelfi-mániában szenved, és 5 méterenként csináltak egyet. Szerintem mindegyik ugyanúgy néz ki, de mindegy. Mi is fotózkodtunk, nem estünk túlzásokba.
A végén büszke voltam magamra, mert én mondtam meg, melyik busszal kell visszamenni…apró örömök.
A tartózkodási engedélyünkért is el kellett mennünk, azt mondták október 15-én menjünk érte, így ott voltunk aznap délután. A kínai ügyintézés ebédidőben 2 órán keresztül szünetel, előbb odaértünk, már sor volt. Itt Kínában elég gyorsan bele lehet jönni a kínai sorakozásba, természetesen én kaptam az első sorszámot, mert kínai módra pofátlanul előre nyomultam. Első kézből tapasztalhattam a karma hatásait, ugyanis hiába voltam első a sorban, közölték velem, hogy a tartózkodási engedélyem még nincs kész, várjak. Elég sok embernek mondták ezt, később kiderült, hogy aznap nyomtatták ki. Nem értem akkor miért nem mondják, hogy egy nappal később menjünk, vagy egyáltalán miért kellett erre 3 hétig várni, ha az utolsó pillanatig nem is foglalkoznak vele??
Leültem, vártam. A várakozóban egyre több afrikait láttam, énekeltek és örömködtek. Idegesen ültem a székemben a szituáció miatt, erre az egyik lány fogta magát és rámült! Mellettem egy üres szék volt, de a teremben volt még pár, erre ketten úgy döntöttek, hogy ők mellém fognak letelepedni. Egy székre ketten, vagyis egy székre és a combomra ketten. Nem értettem a logikát ebben, pláne hogy sok volt a szabad dupla szék. Nem voltam olyan idegállapotban, hogy kedves legyek, ezért nem mozdultam, ha ő így, én is így. Még akkor sem szóltam vagy mozdultam, amikor a könyökével elkezdett basztatni, biztos voltam benne, hogy van valami logika a cselekvése mögött.
Pár perccel később az ő számát hívták, tehát az volt a logikája, hogy minél közelebb legyen az íróasztalhoz, ahová majd mennie kell. Ha ez nem lenne elég, körülöttem már mindenki megkapta az útlevelét, azok is, akiknek utánam mondták, hogy várjanak. Összesen másfél órát vártam az útlevelemre. Fellapoztam, hát a tartózkodási engedélyemet trehányabbul bele se tehették volna, ráadásul egy-két szöveg el is maszatolódott, tehát kérdezgettem őket, hogy ezt így fogom-e tudni használni? Azt mondták ez így rendben van, de biztosra veszem, hogy lesz belőle problémám.
És hogy miért írtam a címbe azt, hogy karfiol? Nos, nem találtam jobb kifejezést arra, hogy leírjam a lábaim állapotát, úgy néznek ki mint a karfiol. Tele vannak csípéssel, duzzanattal, de ahelyett, hogy elmúlnának, piros foltok maradnak a helyükön, ha vakarom, ha nem. Egy este alatt 15 új csípésem lett, most összesen 66 van. Vettem rá kenőcsöt, de nem használ. És a legjobb? Néha egy-egy csípés rájön, hogy már régen viszketett, úgyhogy újra vakarhatom.
Több kép itt: https://www.flickr.com/photos/135266870@N02/
Comments